Kórházunkat a fellelhető írásos dokumentumok alapján 1755-ben alapították. Azonban minden bizonnyal azelőtt fél évszázaddal is már működött, mint városi ispotály a koldusok, a gyámoltalanok és az özvegy férfiak számára. A kórház névadója II. András magyar király és merániai Gertrúd lányáról, Erzsébetről kapta a nevét, aki életében mindig a szegényekről gondoskodott. Az új ispotályt már kórházi feladatok ellátására tervezték, hogy a betegek, az árvák, a szegény sorsú emberek ápolását és gyógyítását szolgálja.
A nehéz történelmi helyzetben a 150 éves török uralom után, az elnéptelenedett Alföld egy darabján, a Rákóczi szabadságharcot követően kolera, pestis, tbc és egyéb járványok (vörheny, torokgyík) által sújtott lakosság megmentése érdekében kellett egy közegészségügyi tervet készíteni. Jászberény városát a Zagya folyó szeli ketté, ami régebben védvonalként is szolgált, azonban az akkori időkben sokszor megáradt és kiöntött a folyó, ezek után pedig kisebb-nagyobb tavak, mocsarak maradtak vissza, melyek melegágyai voltak számos kórokozónak. Emellett a lakosság számos ásott kutat használt, amik az akkori higiéniai szokásoknak megfelelően sokszor fertőzöttek voltak. Ma már elképzelhetetlen, de az akkori időkben 50-60%-os csecsemő- és gyermekhalálozással kellett számolni.
A redemptió után számos megoldandó feladat került az akkori városvezetés elé. A honatyák egy új kórház építése mellett hangoztattak érveket, mert a meglévő katonai ispotályba az egész ország területéről hozták a betegeket. A hőn óhajtott vágy a 19. század derekán vált valóra. Az 1847-ben megválasztott kórházigazgató jóváhagyta a terveket, majd elkezdődött az építkezés. Az Erzsébet kórház 1853-ra készült el, ettől kezdve fejlődik és működik. A kórházat gyógyítómunkája elismeréseként magánkórházból 1882-ben közkórházi rangra emelték egy alispáni rendelet alapján. A kórház területi határai a megye határait is átlépő területi kórházzá nőtte ki magát. Magasszintű etikai magatartásra utalt az a kórházi rendelkezés, hogy a közosztályra felvett betegtől semmi díjazás nem követelhető, azt elfogadni nem szabad sem orvosnak sem ápolónak. A kórház nevéből kikerül a szent, a közkórház névadója Erzsébet királyné lesz, Ferenc József császár felesége, aki jászberényi látogatása során adományokat hoz a kórházba. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy abban az időben a történelmi Magyarország területén az 1850-es években 33 nyilvános kórház működött.
A felelősségtudat mindig erős volt a betegek és szegények ellátása iránt. Az első világháború kitörésekor betegápolónői tanfolyamokat indított a kórház igazgatója a 20-40 év közötti nők számára, akik a világháború sebesültjeit ápolták. Így próbált segíteni a növekvő ápolóhiány tekintetében.
Az 1920-as években bővítik a kórházat. Ettől kezdve négy osztály működik: a sebészet és belgyógyászat mellett szülészeti és fertőző osztály válik szükségessé. Az ágyszám 80-ról 120 ágyra nő, amit az akkori belügyminiszter határozatában hagy jóvá. Azidőtájt kerül beszerzésre az első röntgenkészülék is. A dolgozói létszám folyamatosan növekszik: 1928-ban 24 fő főállású dolgozója van a kórháznak, ebből 3 orvos.
Érdekességként említem, hogy a kórházigazgatót az alispán nevezte ki és a fizetéseket is ő rendezte. Akinek okleveles ápolói diplomája volt az magasabb fizetést kapott. A szülészeti osztályon képzett szülésznők voltak, de igazi ellátás nem volt, mivel nem volt orvos. Azonban a városban volt magán szülészorvos, aki szükség esetére felajánlotta ingyenes segítségét.
1937-ben nagy előrelépés a humán erőforrás gazdálkodásban, hogy a magyar-királyi belügyminiszter határozatában magasabb rangra emelte a kórházat és engedélyt kaptak szakorvosképzésre. Megjelentek a kezdő orvosok, akik munkájukkal segítették a betegellátást.
A háborús években a kórházban a betegellátás zavartalan volt. A dolgozók egy része bentlakásra volt kötelezve, elfogadható körülmények között. Mivel polgári kórház volt, csak háborús polgári sebesülteket láttak el, a sérült katonákat állapotuktól függően a tábori kórházakban látták el. A humánerőforrás problémáit a belügyminiszter munkaszolgálatos orvosok kirendelésével oldotta meg.
1944. november 13-án a kórházat elérte a frontvonal. Csupán 1 fiatal orvos maradt a kórházban, Kemenes Sándor, aki egyedül nem tudott úrrá lenni a helyzeten. A betegeket a pincébe vitték, ahol 3 napot kényszerültek tartózkodni. Később a gyógyításhoz csatlakozott még egy orvos, aki Erdélyből települt vissza, valamint a kórházi főigazgató is gyógyító tevékenységet végzett. Nagy veszteség volt ez a háborús időszak az akkori kórháznak. Számos épületet aknatalálat ért, betegek elhelyezésére alkalmatlanná vált. A főépület orosz tábori kórház lett, a bennfekvő betegek egy másik épületben kerültek elhelyezése. Szerencsére az orosz városparancsnok biztosított némi élelmet a kórház részére. A pusztulás sajnos igen nagy volt, a visszavonuló németek elvitték a sertésállományt, összetörték a gyógyszereket, a raktárakat kiürítették, vandál pusztítást végeztek.
Mélypont volt ez a kórház életében. Nyomorúságos körülmények között kellett gyógyítani. Szerencsére az elmenekült dolgozók egy része visszajött és segítette a munkát. E nehéz körülmények között további veszteség volt a dolgozók igazoltatása. A zsidó származású dolgozókat internálták, a főnővért és a kórházigazgatót felmentették, számos dolgozó pedig menekülni kényszerült. Új dolgozók érkeztek, így 1947-ben már 49 alkalmazott volt a kórházban és 150 ágy működött. Később 1952-ben a növekvő igények miatt 160-ra emelkedett az ágyszám. (Sugárné, 2020)
Az 1950-es években alakult ki az alapszakmákat biztosító és azokat kiszolgáló kórház. A változások dinamikusan követték az igényeket. Új osztályok létesültek és a megye egészségügyének fejlődésével egyesek meg is szűntek. Kialakult az integrált fekvő- és járóbeteg ellátórendszer, a körülményeknek megfelelő diagnosztikai, terápiás és kiszolgáló részlegekkel. 1925-ben laboratórium került kialakításra és röntgen berendezés beállításra. 1948-ban Fül-orr-gégészet osztály, 1958-ban Gyermekosztály, 1968-ban Gasztroenterológiai osztály, 1982-ben Krónikus osztály került kialakítása. Ápolási osztály 2007-től működött, Rehabilitációs osztály 2009-ben, Sürgősségi osztály 2016-ban nyílt meg. 2002-től a kórház évente újra tanúsított minőségirányítási rendszert működik.
2008-ban a kórház gazdasági társasággá alakult át, létrejött a Szent Erzsébet Kórház nonprofit Közhasznú Kft. 2012. július 1-jén újra államosították a kórházat, az új fenntartó a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet. 2013 április 1-től pedig költségvetési intézményként működik a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház (Minőségirányítási kézikönyv, 2022).
Jelenleg az Országos Kórházi Főigazgatás alá tartozunk, a Belügyminiszter irányítása alá.
Az intézetben a nagykátai rendelővel együtt 6 területen működik gondozási tevékenység, 4 területen nem szakorvosi tevékenység és 43 szakrendelés működik a 2 telephelyen. Ezek közül 6 szakrendelés fekvőbeteg osztályhoz integrált, a többi önálló szakrendelésként működik.
